Megjelenés

Álomból születtek az egyedi ékszerek

Egy évekkel ezelőtt papírlapra írt névből és az ásványokkal való találkozásból született szemet és lelket gyönyörködtető vállalkozás, a Darsmi Design. Pereczes Melinda váltott, hogy a nehezebb utat járja, és a nulláról építse fel a karrierjét egy egészen új területen. Hogyan születtek a lenyűgöző ásványfüzérek? Miért csinálja őket? Erről írt nekünk.

Játssz el a gondolattal, hogy milyen nevet adnál a vállalkozásodnak! Brian Tracy gondolatát követve megálmodtam a Darsmit, mely ma már egy működő vállalkozás neve, aminek tervezője, alkotója vagyok.

Szerettem volna mindig azt, hogy én is olyan ember legyek, mint azok, akiknek a hobbija a munkája. Nem ezen az úton indultam el, ám eljött egy nehéz időszak az életemben, amikor választás elé kerültem:

teszem azt nap mint nap, amit nem tartottam önazonosnak, vagy merek lépni és nagyot gondolni? A nehezebb utat választottam.

Az álom megszületett arról, hogy saját vállalkozásom lesz. Az, hogy ez mi köré fog épülni, még nem volt tiszta számomra. Brian Tracy gondolata kavargott benne, s megalkottam egy éjjel a belső monitoromon a Darsmi nevet. Úgy éreztem ez hiteles, jól hangzó, engem tükröző név lehet. A Darsmi egy könyvben, egy fecnin várta 2016 óta, hogy megszülessen hozzá a tárgy, amihez hozzákapcsolódhat. Várnia kellett egy évet, amikor a határidőnaplómban a célok oldalra felkerülhetett az első pontba: Darsmi elindítása.

Éreztem, hogy képes vagyok tanulni és fejlődni. Valami olyat szerettem volna teremteni, ami ad nekem és másoknak is.

Ekkor már tíz éve gyakoroltam a jógát, mely testileg és lelkileg is támaszom volt. Felvetődött bennem, hogy oktatóként tovább adjam én is a tudást. Félelemmel, kétségekkel telve beiratkoztam az iskolába, ami megnyitott előttem egy új utat.

Megismerkedtem egy csoporttársam révén az ásványokkal, és ez szövi át immár a mindennapjaimat. Elkészítettem az első saját malámat (ásványfüzéremet), ami elnyerte a társaim tetszését is, s kértek az újabb alkotásra. Ez erőt adott a továbbiakhoz.

Egyre több formát, anyagot ismertem meg. Számos megkeresés kaptam, egymás gondolatait egészítettük ki, mikor létrejött egy-egy egyedi darab. Szeretek szabadon is alkotni. Mindig rátalál ilyenkor az ékszer a viselőjére. Minden alkotás egy összekapcsolódás: egyrészt az anyaggal, annak segítő energiáival, másrészt velem, hiszen minden darab az én “gyermekem”.

Néhány hónap elteltével szükségessé vált egy olyan oldal indítása, ahol megtalálhattak engem és az ékszereimet. De felmerült a kérdés, hogy milyen nevet kapjon a közösségi portálon a csoport? És a termék milyen megnevezéssel kerüljön a nagyobb közönség elé, ami engem tükröz, ami különleges, ami megjegyezhető?

Ekkor nyitottam ki a naplómat, amelyben szerepelt a Darsmi

– ez a név a legtökéletesebben visszaadta mindazt, amit éreztem, hogy ennek mutatnia kell az engem megkeresőknek.

Nem volt mögöttem támogató erő. Férjem nem látta meg a terveimben a nagy lehetőséget. Ez még jobban ösztönzött arra, hogy igenis végig kell ezt vinnem! Heteken át a nappalom és az éjjelem is kitöltötte a tervezés. Ötletek kavarogtak folyamatosan bennem. Addig nem nyugodtam, míg azokat meg nem valósítottam. Így születtem újra minden nap egy-egy ékszeremben. Soha nincsen két egyforma, mert nem az uniformizmusra törekszem.
Lassan kinőttem az otthoni konyhaasztalt, a munkapadom. Újabb cél született bejegyzésként a naplóba: A Darsmi Alkotóműhely megtalálása.

Három hónappal később az ásványaim a helyükre kerültek a Darsmi Alkotóműhelyben Székesfehérváron. Itt készülnek a malák, az ásványékszerek. Az igények azonban folyton változnak. Ezzel együtt én is fejlődöm.

Különböző alapanyagokkal kombinálom az ásványokat, úgymint kötél, kerámia, ritka madarak elhullajtott tollai. Egyre jobban hallgatok az intuícióimra, általában az így létrejött darabok azok, amelyek a legkedveltebbek a vásárlóim között. A műhelyemben megrendeztem az első workshopot nagy sikerrel. Csodás ékszerek készültek. A továbbiakban szeretnék más anyavállalkozó társamnak is teret biztosítani a megmutatkozásra. Fontos, hogy összefogással építsük egymást.

A határidőnaplóban bekerült a következő pont: a Darsmi Design weboldal elindítása.

Újabb év, újabb napló, újabb célok…

 

Forrás: noivalto.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük